Az idei év igencsak befelé figyelősre sikeredett. Közeledik az év vége, egyre sötétebbek a nappalok, és ebben az időszakban járványhelyzettől függetlenül is próbára tesznek bennünket a sötét erők. Most viszont különösen érdemes odafigyelnünk, mert egy erős átalakulásban van a világ. Így még nehezebb. 

Amikor be vagyunk zárva a négy fal közé, fázunk, rövidebbek, hidegebbek a nappalok, csökkennek a szabadtéri lehetőségeink – kevesebbet mozgunk, többet eszünk, hajlamosak vagyunk gyakrabban megközelíteni a hűtőszekrényt, mint bármikor máskor. Ilyenkor a testünk elkezdi felhívni magára a figyelmet különböző tünetekkel. Például azért, hogy jobban észrevegyük mit mond, elkezd többet és többet elfoglalni a térből – hízni kezd. 

Elkezd nehezedni a gyomrod, szinte érzed, hogy fel vagy fújódva és olyan, mintha betonnal lennél kiöntve. Amikor ez jön, olyankor elkezdesz lustulni, enerválttá válsz, és folyamatosan fáradt vagy. Minél fáradtabb vagy, annál jobban belemerülsz abba, hogy nem mész el edzeni, rendelsz inkább még egy pizzát, még egyet és még egyet. A kilókkal együtt megjelenik a levertség és az önsajnálat. Az önsajnálattal együtt a tunyaság, demotiváltság, és elindult az ördögi kör, ami beleránt abba az állapotba, amitől félsz. 

A teljes cikket elolvashatod a meghallgatunk.online blogján 💥👇

https://meghallgatunk.online/a-tested-tanitasa-maradj-fitt-telen-is/

Ki vagyok én?

Üdv, a nevem Tolvaj Sándor. A coaching és az önismeret által keresem annak a módját, hogyan élhetjük meg belső erőnket, kreativitásunkat, szabadságunkat. Misszióm, hogy az eddig megszerzett tapasztalataimmal segítek a hozzám hasonló fejlődni vágyóknak.