– Simon Sinek –
Utunk fő célja, hogy rátaláljunk igazi hivatásunkra, felismerjük tehetségünket, és megtanuljuk, hogyan élhetünk meg belőle.
Ahhoz tehát, hogy az életed valóban teljes legyen elengedhetetlen, hogy a munkádban is azt csináld, amit szeretsz.
Mert amit eddig csináltál, az már nem motiváló számodra? Elfáradtál a hétköznapok örökös körforgásában?
Ez egy bizonyos kor után teljesen természetes. Amikor fiatalok vagyunk, sokszor gondoljuk úgy, hogy az a szakma, hivatás, amit akkor olyan lelkesen választunk, lelkesedéssel tudjuk majd csinálni 20-30-40 éven keresztül. Ez azonban nagyon ritkán van így. Azt tapasztalom, hogy sokan vannak olyanok, akiknek egyszer csak elérkezik egy pont az életükben, amikor – akár teljesen feladva minden eddigi eredményt – teljesen mást szeretnének csinálni.
Akár alkalmazott vagy, akár saját vállalkozással rendelkezel, mindig vannak olyan fordulópontok, amik változtatást igényelnek. Kilépni egy munkahelyről, megújítani egy vállalkozás portfólióját – tehát valami teljesen újba kezdeni – nagy feladat.
Akármennyire is nehéz elfogadni, vagy bevallani magadnak, de a tény az, hogy az életed egy tekintélyes részét munkával töltöd. Ezért nem mindegy tehát, hogy ezt milyen minőségben teszed.
Akkor tudjuk jól végezni a feladatainkat, ha a feladataink hosszú távon is motiválóak, érdekesek, izgalmasak. Akkor, ha nem fogy ki belőlünk a lendület, mindig vannak új ötleteink – tehát amikor úgy érezzük, nem is munka, amit csinálunk, hanem alkotási folyamat.
Ahhoz, hogy a napi robotból meg tudj érkezni egy olyan valóságba, amelyben azt érzed, igazán hozzáteszel a világhoz, mindenképpen az szükséges, hogy megtaláld életed valódi céljait, küldetését.
Ha megtalálod a munkában önmagadat, akkor az a mindennapi életedre, a körülötted lévő emberekre, a kapcsolataidra is pozitív hatással lesz. Elégedettebben fogod megélni napjaidat, harmóniában leszel önmagaddal. Amikor küldetésednek érzed a hivatásod, akkor sokkal motiváltabban, lendületesebben telnek a napjaid. Ha boldog és kiegyensúlyozott életet szeretnél élni, akkor olyan munkát kell végezned, amit örömmel csinálsz.
A közös munka során azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a valódi céljaidat és azokat az akadályokat is, amik miatt nem tudsz a tettek mezejére lépni.
Egy-egy új helyzet előtt mindannyiunkban vannak félelmek, hiszen ismeretlen terepre lépünk, nem a megszokott úton járunk, nem a szokásos döntéseket hozzuk meg. Azonban ezek a félelmek kezelhetőek akkor, ha átlátod őket, figyelembe veszed őket, és meg is szüntethetőek úgy, ha megtalálod magadban a gyökereiket.
A folyamat során tehát lépésről-lépésre haladunk a cél felé, közösen legyőzve a felmerülő akadályokat.
Első körben kipróbáljuk egymást. Mint minden más kapcsolat sikerét, egy tanácsadói és coaching folyamat sikeres kimenetelét is nagyban befolyásolja, hogy kölcsönös-e a szimpátia, tehát hogy érezzük magunkat egymás társaságában.
Mivel várhatóan komoly munkába kezdünk, szeretném, ha megtapasztalnád elköteleződés nélkül, hogy tudsz-e bízni bennem.
Ezért egy 30 perces ingyenes ONLINE konzultációval indulunk. Ezen az alkalmon bemutatkozunk egymásnak, beszélgetünk a keretekről, felteheted a kérdéseidet és elmondhatod, hogy mi az a téma, ami foglalkoztat, mi az, amin dolgozni szeretnél.
A tényleges együttműködési folyamat ezt követően indul. A konzultációk, választásodtól függően, történhetnek online, illetve van lehetőséged személyesen is részt venni rajtuk.
Mivel minden ember másképp működik, úgy programjaim is egyénre szabottak. Egy alkalom nálam 60 percig tart, és 25 000 Ft-ba kerül. Ha a témád, vagy a jelenlegi helyzeted úgy kívánja, elég lehet egy beszélgetés, ha pedig úgy látjuk, több alkalomra van szükséged, megbeszéljük a folytatást.
E-mail cím: sandor@tolvajsandor.hu
Telefonszám: +36 70 368-5578
Copyright ©2025 Minden jog fenntartva | Általános szerződési feltételek | Adatkezelési tájékoztató | Webdesign